Plaid Hat Games Holtak tele - Válaszúton stratégiai játék

Éld túl a telet, bármi áron! Vérfagyasztó zombis társasjáték, igazi horrorhangulat! A játékosok egy-egy csapatnyi túlélőt irányítva, egymást segítve próbálnak kitartani a kolónián, míg enyhül a tél. Saját titkos céljaik néha mindent a feje tetejére állítanak... Ráadásul minden körben új krízissel kell szembenézniük! A zombik egyre többen vannak, a készletek fogynak, és a várost átkutató társaik is rendre bajba kerülnek! Ha pedig a zombik mégsem végeznének velük, bizalmatlan társaik még mindig száműzhetik őket a kolóniáról... A stratégia mellett tehát komoly pszichológiai vonzata is van a játéknak, ez pedig - a rengeteg eszköz- és eseménykártya mellett - egészen egyedi élménnyé teszi a Holtak telét! 

Hull a pelyhes fehér hó, csurom véres a plató. Mindenki rettegve vár, vicsorog ránk a halál…

Kemény tél?!… Fogalmad sincs, milyen az… 

A Holtak tele egy fél-kooperatív játék, amelyben - nem minden esetben hősies - hőseink életük legkeményebb telét igyekeznek túlélni. Itt nem kezdi ki a nagy hideg a központi fűtést, mert nincs központi fűtés, és nem az okozza a feszültséget, hogy a téli dugó miatt nem jutnak el a közértbe, mert nincs dugó, nincs közért, nincs semmi, csak egy város romjai, amelynek szélén egy romos csűrben vacog egy szedett-vetett kolónia...

Minden játékos két túlélővel kezd, és ez a kis csapat a játék folyamán akár bővülhet is… ám valószínűbb, hogy csökkenni fog. Ezek mellé jár még 3 akciókocka, néhány lapnyi kezdőfelszerelés (pár konzerv, esetleg gyógyszerek vagy egy kis benzin) és egy titkos cél. Mert bár túlélni együtt kell, azért mindenkinek van egy saját kis célja… kinek kevésbé ütközik a csoportérdekkel, kinek jobban (ha akad egy áruló, na, ő erősen az utóbbi csoportba tartozik).

"A szívemet San Franciscóban hagytam" - a beleimet pedig a benzinkúton

Túlélés, túlélés. Utaltam már rá, hogy nem lesz olyan egyszerű, igaz? Kezdjük is rögtön a fekete levessel: karaktereinkkel akár egyetlen dobás is végezhet ebben a játékban… NE, ne, ne, ne! Ne tekerj el, ez jó! Elmondom, miért:

A játékban a szerencse nyilván nincs nullára csökkentve: kártyákat húzunk, és már a doboz kibontásakor szembe tűnik egy nagy marék dobókocka. Na, ezek akciókockák, amikkel először dobunk, aztán elköltjük őket különböző akciókért, amelyekhez vagy szükség van egy adott értékre, vagy nem. Ergo a kidobott kockák erőforrásokként működnek, és mindet fel tudjuk majd értelmesen használni. Eddig a szerencsefaktor korlátozása.

Van azonban egy kocka, a Veszélykocka. Egy nagy, vérbordó, 12 oldalú dög. 6 oldala üres - ezeknek örülünk -, a többin seb, fagyás, illetve egy fog. Mert ekkor a karakter otthagyja a fogát - hiszen megharapja egy zombi. Nincs apelláta. Nincs még egy esély. Vége.

Ezzel a kockával olyankor dobunk, amikor egy túlélőnk A-ból B-be mozog. Mondjuk bemegy a városba, hogy élelem után kutasson. ínehezen viselem, ha a játékom kimenetelébe nagy beleszólása van egy kockadobásnak, húzásnak, bárminek… De éppen ez az apróság volt az egyik olyan elem, amivel néhány évvel ezelőtt (akkor még angolul) a Dead of Winter belopta magát a szívembe. Ez a végtelen tematikusság. Nem csak hogy súlyt ad a játéknak, hogy az emberélet ennyire törékeny benne (akárcsak a "valóságban"), de végtelenül pontosan simul a témába: ha az ember egy zombiapokalipszis közepén bemerészkedik a város romjai közé, ahol sorvadozó fogaikat az ő agyára fenő eleven hullák grasszálnak mindenfelé...

Életre kelt! ÉLETRE KELT!

Nem csak a halottak élednek fel a játékban, hanem - óvatos képzavarral élve - a játék is az asztalunkon. Na persze az agyunkat nem fogja megenni - a szabály ugyanis nem olyan bonyolult, és a hangsúly nem is azon van, hanem a hangulaton.

A játék lényege túlmutat az akciókockákon és a tárgykártyákon, de kicsit még a veszélykockán is: a sava-borsát a válaszútkártyák adják. Minden játékos körének kezdetén a tőle jobbra ülő húz egy ilyen kártyát. A kártyán lesz egy feltétel. Ha az ebben a körben teljesül, a játékos felolvassa a kártya szövegét.

Például, ha a feltétel az, hogy "a játékos mozgatja egy túlélőjét", és ez teljesül is, akkor a szomszéd egyszer csak: "A sűrű hóesés fehérbe öltözteti a világot, a látótávolság pedig pár méterre csökken. Nyilván ilyenkor kell jönnie egy hóviharnak! Szerencsére nem vagy egyedül, egy alak tűnik fel a viharban, vadul hadonászva küzdi át magát a hófüggönyön. Majd utána egy másik. És még egy. Összerándul a gyomrod, ahogy ráeszmélsz: egy zombihorda közepébe kerültél! […]"

Ezek persze nem csak egyszerű színesítők. Minden kártya választás elé állítja a játékost, alkalmanként az egész csapatot. A döntések sokszor nem csak arról szólnak, hogy egy adott helyzetből hogyan próbáljátok meg kiverekedni magatokat - a morális dilemmák is gyakoriak: befogadunk egy újabb csapat éhező szerencsétlent, amivel a mieinket sodorjuk az éhhalál szélére, vagy hagyjuk őket odakint pusztulni? És hasonló, gyöngéd finomságok. A lapok egy része meg van jelölve korhatáros tartalom miatt. Ezeket a fiatalok vagy gyengébb idegzetűek bevonásával párhuzamosan ildomos visszahelyezni a dobozba.

Aki bújt, aki nem - halott

A sok izgalom mellett persze bőven lesz részünk gondolkodásban is. Rögtön itt van például az erőforrások szűkössége, az eltérő - és titkos célok - vagyis a kétes megbízhatóságú kooperáció.

Túlélni ugyanis csak közösen tudunk, győzni viszont csak egyenként. Lesz egy közösen leküzdendő akadály, vagy cél, ami a parti elején kiválasztott forgatókönyvhöz tartozik (egy ilyen forgatókönyv úgy van megkomponálva, hogy vele a játék nehézségét és várható hosszát is választjuk). A játék akkor ér véget, amikor ez a közös cél teljesült - és ekkor nézzük meg, kinek sikerült a saját céljait is elérnie. Akiknek ez is sikerült, azok győznek. A mikor ez a közös cél teljesült, a játék véget ér - és ekkor nézzük meg, kinek sikerült a saját céljait is elérnie. Akiknek ez is sikerült, azok győznek.

De a játék véget érhet úgy is, hogy kifutunk az időből, ilyenkor veszítünk. Vagy a morál 0-ra csökken, ekkor is veszítünk. Ugyanis, ha éhezünk, csökken a morál. Ha valaki meghal, csökken a morál. Ha olyan döntést hozunk... csökken a morál. Ha nem takarítjuk a kolóniát, csökken a morál. De ha mindez nem lenne elég, minden körben kapunk még valami extra krízist, amit meg kell oldani, különben… Igen, már megint a fránya morál. Ha pedig van áruló a csapatban, akkor mindez az ő malmára hajtja a havat.

Ha van tippünk az árulóra, akár szavazást is kezdeményezhetünk, és ha sikerrel járunk, kiutasíthatjuk a kolóniából. Ilyenkor az illető játékos új titkos célkártyát húz (függetlenül attól, hogy valóban áruló volt-e vagy sem), és még innen is győzhet. Bár a vicsorgó zombik között barangolni a fagyban nem egy életbiztosítás…

Érzed már a vér szagát…

A Holtak tele nem csak egy zombis játék. Nem csak egy kartondoboz, ami tele van zombis kartonfigurákkal meg vérpettyes kártyákkal. A Holtak tele jegy egy kíméletlenül komoly zombifilmre, ahol az élet törékeny, a hibáknak súlyuk van, a döntéseknek következményei, és ahol persze özönlenek a holtak, akik könnyedén tizedelik a "túlélőket". És ez a film nem az első sorba szól, hanem a vászon túloldalára. A jeges szélfúvásokban gomolygó hópelyhek közé, a véráztatta város romjai közé, ahol senkiben sem bízhat az ember, ugyanakkor nem tehet mást, minthogy másokra támaszkodik. Minden újrajátszással más és más történetek, dilemmák és rengeteg idegszálpattintó helyzet: Na ilyen tél a Holtak tele!