Days Of Wonder Ticket to Ride US Stratégiai Társasjáték

Zseniális társas a könnyed stratégiajátékok kedvelőinek. A játékosok vonat összeköttetéseket próbálnak teremteni Amerika városai között, és minél több titkos megbízást sikerül elvégezni, annál nagyobb az esély a győzelemre. Érdemes azonban hosszú távon tervezni, mert a leghosszabb összefüggő szakasz tulajdonosa jelentős előnyre számíthat a véghajrában.
Nem tehetek róla, de azt gondolom, hogy a Ticket to Ride úgy készült, hogy Alan Moon tanulmányozta és mérlegelte a Union Pacific térképét és alkotóelemeit. A térkép az előre nyomtatott útvonalakkal, a műanyag vonatok, a különböző színű kártyák – a játék külsejét tekintve feltűnően hasonló. Játék tekintetében azonban egyáltalán nincs hasonlóság. A Union Pacificben minden a kártyákról szól, a táblán való játék, mintha nem is oda tartozna... Ezzel ellentétben a Ticket to Ride-ban a táblán történő események az igazán fontosak.

A játéktábla az USA és Canada térképén jelöli a különböző városok közötti útvonalakat. Mindegyik útnak van egy színe (valamelyik a 9 lehetséges közül) és 1-6 szerelvény hosszú. A játékosok megszerezhetik ezeket az útvonalakat úgy, hogy kijátszanak megfelelő mennyiségű és színű kártyákat. Például 4 db kék kártya kijátszásával egy játékos igényt tarthat egy 4 vagonból álló kék színű útvonalra. Ezekért pontokat lehet gyűjteni; minél hosszabb az út, annál többet: 1 ponttól (1 vonatért) egészen 16 pontig (6 vonatból álló útért). A kártyákat vagy választjuk a felfordítottak közül, vagy véletlenszerűen húzzuk a talonból.

Bonyolítja a dolgokat az a tény, hogy minden játékosnak vannak „jegyei”, amiket a játék végéig megpróbálnak teljesíteni. Ezeken a kártyákon két város neve és egy pontérték szerepel. Ha úgy építed a vasútvonalaidat, hogy összefüggő útvonal legyen a két adott város között, megkapod érte a jelzett pontot. Ugyanakkor, ha nem sikerül megépítened az utat, a jelzett pontokat le kell vonni!

A játék addig tart, míg az egyik játékos fel nem használja mind a 45 vonatát (többé-kevésbé), amikor is értékelni kell a jegyeket és kiszámolni a pontokat. Végül még 10 bónuszpontot kap az a játékos, akié a leghosszabb összefüggő út.
A játék nagyon gyorsan halad, ami növeli az élvezeti értékét. Egy körben vagy húzol két kártyát vagy lefoglalhatsz egy útvonalat, esetleg választhatsz új jegye(ke)t a már meglévők mellé. Igazából nincs miért sokáig latolgatni a lépéseket, tehát a várakozási idő minimális. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell sok mindenen gondolkozni.

A jegyek nélkül a játék meglehetősen egyszerű lenne – csak kártyákat kellene húzogatni úgy, hogy minél hosszabb utakat tudjunk megszerezni. A jegyek bevonása teljesen megváltoztatja a dolgokat, mivel mérlegelned kell, hogy a hosszabb (sokkal értékesebb) út megépítését választod, vagy olyan útvonalat keresel, amivel végrehajtható a városok összekapcsolása. A jegyek bónusz vagy büntető pontjai miatt mindenképp arra érdemes odafigyelni, hogy teljesítsd őket, ha jól akarsz végezni. (Eddig minden játékban, amit játszottam, a győztes minden útvonalát teljesítette.)
Az igazán ügyes fogás az, ha kiépíted a megfelelő útvonalat úgy, hogy a hosszabb utakat használod. Még mindig határozottan a családi játék kategóriánál járunk, de a legjobb lépések azért nem mindig maguktól értetődőek.

Ott van még a másik játékosok akadályozásának problémája is, de úgy vettem észre, hogy ez a játéknak eléggé minimális szempontja. Próbálod ugyan akadályozni az ellenfeleidet ahol csak lehet, de nem töröd össze magad miatta. Először is azért, mert gyakran fogalmad sincs merre tart az illető, másodszor pedig jobb, ha a saját célod felé törekszel. Persze a legjobb az, ha úgy akadályozol valakit, hogy közben magadnak előnyt szerzel. Mindenesetre a játékban ritkán fordul elő, hogy teljesen „elvágsz” egy ellenfelet, sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen arra kényszeríted, hogy körülményesebb, kevésbé jövedelmező útvonalat építsen. Emiatt a játék a határozottan „nem-komisz” kategóriába tartozik, ami növelheti vonzerejét az átlagos játékosok körében is.

Esetleg lehet ezt úgy félreértelmezni, hogy a Ticket to Ride nem interaktív játék, de nem gondolom, hogy erről lenne szó, mivel az interaktivitás ennél jóval bonyolultabb. Mivel minden útra csak egyetlen játékos tarthat igényt, az útvonalaknál ki kell választanod a számodra legfontosabbakat és biztosítani, hogy te birtokold őket. Ha gondosan figyeled, hogy a többiek milyen kártyákat húznak, elég jól lehet következtetni, merre tartanak. Az is igaz, hogy a többiek játékstílusa a te akcióidra is hatással lehet. Ha ők előnyösebbnek látják a rövidebb utakat használni (feltehetően a céljuk érdekében), akkor neked megmaradhatnak a 6 vonatos, hosszúak. A legnehezebb döntés, amivel a játék során szembesülsz, az extra jegyek húzása. Ez úgy történik, hogy húzol hármat és minimum egyet meg kell tartanod. Ezek sok pontot jelenthetnek (5-től 23-ig), de természetesen ugyanakkora kockázatot is. A döntés igazi trükkje, hogy mikor húzod fel a lapokat. Ha az elején húzol, eredményesebben tudod tervezni az útvonalakat, amiket annak kockáztatásával kell építened, hogy a többi játékos keresztül húzhatja a számításaidat. Ha a játék közepe felé húzod fel a jegyeket, az azt jelenti, hogy csak azokat tudod kiválasztani, amiket könnyű lesz megépíteni, de a különböző utakért folyó verseny addigra sokkal intenzívebb lesz. A játék végén húzni elég rossz döntésnek tűnik, hacsak nem vagy mindenre elszánt.

Az szinte magától értetődő, hogy a Days of Wonders a megszokott nagyszerű munkát végezte a Ticket to Ride kivitelezésével. Néhányan reklamálták, hogy a városok elhelyezése nem teljesen pontos, de ez érthető is, mivel mindegyiknek meghatározott távolságra kell lennie a többitől, hogy a megfelelő számú vagont el lehessen helyezni. Sokkal komolyabb probléma, hogy a kártyáknak fekete szegélye van és azon jól látszik a jelölés, karcolás. Ez persze nem túl nagy dolog, mivel egy cinkelt kártya nem okozna túl nagy problémát ebben a játékban, de legalább találtunk valami rosszat is a játékban, ami egyébként elég nehéz...

Minden nagyon jól átgondoltnak és működőképesnek tűnik. Például az, hogy a jegyeket a játék végéig titokban kell tartani, megelőzi azt is, hogy a játékosok előre számolgassák a pontokat, ami jelentősen lelassítaná a játékot. Az öt választható kártyák ki kell cserélni, ha három joker van benne, ez pedig állandó frissítést jelent, nem „fagynak be” a lapok. Az egyetlen gondom, h ogy nem jelentéktelen a szerencse szerepe kártyák húzásakor – vannak kombinációk, amik jobban működnek, mint a többi. Sokat kell játszani ahhoz, hogy lássuk, mennyire befolyásolja a szerencse a végkifejletet, de egyelőre biztonsággal állítom, hogy a Ticket to Ride nagyszerű játék és melegen ajánlom mindenkinek.